A megfelelő időzítés

Mit jelent a jó időzítés?!

 

Amióta saját vállalkozást építek, számtalan olyan emberrel találkoztam, akik egész életükben várják a csodát. Várnak valami olyan különleges dologra, amelynek hatására egyetlen csettintéssel megváltozik az életük. Megoldódnak a problámáik és olyan anyagi helyzetbe kerülnek, amelynek köszönhetően a nyugdíjas éveiket is boldogan és gondtalanul élhetik. Ezeknél az embereknél megfigyelhető, hogy bármit dob nekik az élet, azt mondják, hogy ez nem az amire várnak, ez nem az igazi nagy lehetőségük. Ettől valami sokkal nagyobb dologra vágynak. Ezzel a vágyakozással telik az egész életük és úgy öregszenek meg, hogy egyetlen lehetőséget sem próbáltak meg kihasználni.

Ezzel szemben számtalan olyan embert is megismertem, akik minden lehetőséget, amit az élettől kapnak azt kihasználnak. Nyílván a rengeteg próbálozásból csak kevés lesz, ami valódi eredményt hoz számukra. A rengeteg próbálkozásnak köszönhetően annyi tudásra és tapasztalásra tesznek szert, amelynek köszönhetően, ha az élet újból olyat kínál ami a legközelebb áll hozzájuk, akkor kellően felkészültek lesznek ahhoz, hogy ebből nagy sikert és eredményt tudjanak megvalósítani.

Te melyik tábort erősíted….az előbbit…vagy utóbbit…?!

Azt biztosan tudom, hogy olyan történelmi pillanatban vagyunk, amely lehetőséget mindkét tábor az előnyére tud fordítani. Itt van egy rendkívül komoly múlttal és referenciákkal rendelkező vállalkozás (Flavon), amely teljesen új köntösbe bújva egy forradalmian új innovációnak a PEAK-nek a bevezetésén dolgozik.

Egy olyan innovációnak a bevezetésén, ami alapjában fogja megváltoztatni az emberek fejében mindazt amit eddig az egészségmegőrzésről és a network vállalkozásról gondoltak. Ez az innováció a PEAK, tíz évvel előzi meg a versenytársakat. Az igazság az, hogy az egészségre mindig “szükség” lesz, illetve az egészségre az emberek mindig is pénzt fognak költeni. Főleg akkor, ha látják, hogy valódi érték testesül meg abban a termékben, amiért pénzt fizettek. Ha látják azt, hogy a PEAK-en keresztül egy 100% hatóanyag tartalmú innováció kerül a birtokukba, amelyben a szupergyümölcsök és a növényi olajok hatóanyagainak a kombinációi találkoznak egymással, akkor ez számukra is valódi értéket fog képviselni. Ez a technológia ebben a formában a PEAK-en keresztül az egész világon elsőként a Flavonnál, azaz nálunk kerül bevezetésre. Mindez olyan üzleti koncepcióval kombinálva, amely már több, mint egy évtizede bizonyítja, hogy működő, fenntartható és egyedülálló a 65%-os visszatérítésével a network iparágban.

A PEAK bevezetésével és elindításával, illetve az ebben való részvételeddel, számodra is megvalósul a TÖKÉLETES IDŐZÍTÉS.

35 ország 850 milliós piacán dolgozunk ennek a konkurenciamentes innovációnak a bevezetésén. Mindezzel egy új trend megalakulásáról beszélünk, és nem arról, hogy valaki meglovagol egy trendet, ami már évek óta működik és ő becsatlakozik, hanem valójában arról, hogy TE vagy az, aki az új trendet létrehozod.

Neked köszönhetően ismerheti meg a 850  milliós piac, a működő, kipróbált üzleti koncepcióra épített konkurencia mentes egyediséget a PEAK-et.

A legjobb időzítésről tudok beszélni akkor, amikor egy stabil múlttal rendelkező vállalkozás (Flavon) egyedi üzleti koncepciójaa 65%-os visszaosztással– találkozik egy forradalmian új technológiával…és ennek a piacravezetése a TE kezedben van…a mi kezünkben, hogy ezt a különlegességet a 850 milliós piacon elindítsuk, hogy ebből egy új trendet alkossunk.

Ebben a trend teremtésben számíthatsz a segítségemre, számíthatsz a 13 éves szakmai tapasztalatomra, számíthatsz egy töretlen fejlődésű csapatnak a támogatására és eszmeiségére.

Ragadd meg ezt a lehetőséget és használd ki a legjobb időzítés erejét!

Vedd fel velem a kapcsolatot és építsük fel együtt a konkurencia mentes 850 milliós piacot!


Sikered Szolgálatában

Hervát Attila

Az alábbi elérhetőségeken megtalálsz:

Facebook: https://www.facebook.com/hervat.attila
SKYPE: hervat.attila
Hívj bátran a kérdéseiddel!

Tel.: +36302904858
E-mail: attila.hervat@gmail.com
Ezen a linken keresztül tudsz regisztrálni, csatlakozni és vásárolni.

PEAK

2.0

Ehhez foghatóval, még sohasem találkoztál!

Egy új fejezet veszi kezdetét a PEAK elindulásával egészségileg és üzletileg egyaránt!

Forradalmasítjuk mindazt, amit eddig az egészségmegőrzésről és a network marketingről tudhattál/tudhattunk!

A PEAK olyan természetes összetevők kombinációjat ötvözi a legmodernebb tudománnyal, amellyel 8-10 éves piaci előnyre tettünk szert. A gondosan válogatott gyümölcsök hatóanyagait (vitaminok,nyomelemek, ásványi anyagok,flavonoidok) kombináltuk növényi olajokkal és azok minden élettani hatásával.

A PEAK mindazt megtestesíti, ami a mai kor igényeinek megfelelően szükséges egy nemzetközi piac lefedéséhez!

A termék:

TRENDI, SZEXI, GYORS, KÉNYELMES, EXKLUZÍV ÉS EGYEDI!!!!

Minden korosztály elvárását felülmúló kulcs terméket, és semmivel sem összehasonlítható üzleti egyediséget helyezünk a piacra a PEAK-nek köszönhetően.

Az olaj-homogenizálási (olaj-víz hidrokolloid/emulzió) eljárásnak köszönhetően egy olyan terméket kapunk, amelyben a növényi hatóanyagok komplex beltartalmát (vitaminok, nyomelemek, ásványi anyagok, flavonoidok) az olajoknak (homoktövishús-olaj, szezámmag-olaj, dió-olaj) köszönhetően foszfolipid burokba csomagoljuk, melynek köszönhetően a hatóanyagokat kvázi veszteség nélkül tudjuk a sejtmagba juttatni.

Ennek az eljárásnak köszönhetően a hatóanyagok már a nyálkahártyán keresztül elkezdenek felszívódni…aminek köszönhetően azonnali hatást tapasztalhatunk..akár 10 percen belül.

Jelenleg ezzel az eljárással senki sem készít terméket, így ez a kombináció is, a világon kizárólag nálunk érhető el.

EGYEDISÉG —->>> KONKURENCIA MENTESSÉG —->>>

PEAK

 A PEAK bemutatásához kattints ide: PEAK

AJÁNDÉK PEAK-hez így juthatsz: Érdekel az ajándék

PEAK-hez így juthatsz: Érdekel a PEAK

 

Sikered Szolgálatában

Hervát Attila

Az alábbi elérhetőségeken megtalálsz:

Facebook: https://www.facebook.com/hervat.attila
SKYPE: hervat.attila
Hívj bátran a kérdéseiddel!

Tel.: +36302904858
E-mail: attila.hervat@gmail.com
Ezen a linken keresztül tudsz regisztrálni, csatlakozni és vásárolni.

Kifizetési rendszer

 

1. Gyorsinduló bónusz:

A gyorsindulás során a 60% alapvisszaosztás teljes mértékben kiosztásra kerül.

Minden új partner aktivitáskartonja után, a csatlakozás hónapjában és az azt követő hónapban, 3 aktív szinten 20-20-20%-ot kap.
Az alapvisszaosztáshoz nem kell szinteket elérni és kvalifikálni.

2. Szintenkénti kifizetés (passzív jövedelem):

Amikor a munkatársaid elérik a belépést követő 3. hónapot, akkor aktivitáskartonjuk után 12×5% kerül visszaosztásra 12 aktív szinten. Így nem csak a saját, hanem az Ön által felépített csapat munkájából is profitálhat.

Szintenkénti kifizetés

3. Vezetői bónusz: 

4+1%!

A marketingrendszer 4+1% differencia bónusszal jutalmazza azokat, akik vezetőként vesznek részt a hálózatépítésben. A vezetői bónusz – a 60% alapvisszaosztással ellentétben – blokkolható, és kifizetése 40 gyorsinduló ponthoz kötött.

4. Toborzásösztönző program:

A marketingterv kiemelten jutalmazza azokat a klubtagokat, akik a legtöbb új tagot toborozzák az első 3 szintükre. Minden új csatlakozott partner után gyorsinduló pont jár.

Az a munkatárs, aki adott hónapban elér:

  • 40 gyorsinduló pontot, jutalma 1 karton Flavon termék (36.600 Ft nagyker. ár),
  • 80 gyorsinduló pontot, jutalma 2 karton Flavon termék (73.200 Ft nagyker. ár),
  • 120 gyorsinduló pontot, jutalma 3 karton Flavon termék (109.800 Ft nagyker. ár),

a jutalékon felül.

Összefoglalás, áttekintés:

Sikered Szolgálatában

Hervát Attila

Az alábbi elérhetőségeken megtalálsz:

Facebook: https://www.facebook.com/hervat.attila
SKYPE: hervat.attila
Hívj bátran a kérdéseiddel!

Tel.: +36302904858
E-mail: attila.hervat@gmail.com
Ezen a linken keresztül tudsz regisztrálni, csatlakozni és vásárolni.