Mit jelent a jó időzítés?!
Amióta saját vállalkozást építek, számtalan olyan emberrel találkoztam, akik egész életükben várják a csodát. Várnak valami olyan különleges dologra, amelynek hatására egyetlen csettintéssel megváltozik az életük. Megoldódnak a problámáik és olyan anyagi helyzetbe kerülnek, amelynek köszönhetően a nyugdíjas éveiket is boldogan és gondtalanul élhetik. Ezeknél az embereknél megfigyelhető, hogy bármit dob nekik az élet, azt mondják, hogy ez nem az amire várnak, ez nem az igazi nagy lehetőségük. Ettől valami sokkal nagyobb dologra vágynak. Ezzel a vágyakozással telik az egész életük és úgy öregszenek meg, hogy egyetlen lehetőséget sem próbáltak meg kihasználni.
Ezzel szemben számtalan olyan embert is megismertem, akik minden lehetőséget, amit az élettől kapnak azt kihasználnak. Nyílván a rengeteg próbálozásból csak kevés lesz, ami valódi eredményt hoz számukra. A rengeteg próbálkozásnak köszönhetően annyi tudásra és tapasztalásra tesznek szert, amelynek köszönhetően, ha az élet újból olyat kínál ami a legközelebb áll hozzájuk, akkor kellően felkészültek lesznek ahhoz, hogy ebből nagy sikert és eredményt tudjanak megvalósítani.
Te melyik tábort erősíted….az előbbit…vagy utóbbit…?!
Azt biztosan tudom, hogy olyan történelmi pillanatban vagyunk, amely lehetőséget mindkét tábor az előnyére tud fordítani. Itt van egy rendkívül komoly múlttal és referenciákkal rendelkező vállalkozás (Flavon), amely teljesen új köntösbe bújva egy forradalmian új innovációnak a PEAK-nek a bevezetésén dolgozik.
Egy olyan innovációnak a bevezetésén, ami alapjában fogja megváltoztatni az emberek fejében mindazt amit eddig az egészségmegőrzésről és a network vállalkozásról gondoltak. Ez az innováció a PEAK, tíz évvel előzi meg a versenytársakat. Az igazság az, hogy az egészségre mindig “szükség” lesz, illetve az egészségre az emberek mindig is pénzt fognak költeni. Főleg akkor, ha látják, hogy valódi érték testesül meg abban a termékben, amiért pénzt fizettek. Ha látják azt, hogy a PEAK-en keresztül egy 100% hatóanyag tartalmú innováció kerül a birtokukba, amelyben a szupergyümölcsök és a növényi olajok hatóanyagainak a kombinációi találkoznak egymással, akkor ez számukra is valódi értéket fog képviselni. Ez a technológia ebben a formában a PEAK-en keresztül az egész világon elsőként a Flavonnál, azaz nálunk kerül bevezetésre. Mindez olyan üzleti koncepcióval kombinálva, amely már több, mint egy évtizede bizonyítja, hogy működő, fenntartható és egyedülálló a 65%-os visszatérítésével a network iparágban.
A PEAK bevezetésével és elindításával, illetve az ebben való részvételeddel, számodra is megvalósul a TÖKÉLETES IDŐZÍTÉS.
35 ország 850 milliós piacán dolgozunk ennek a konkurenciamentes innovációnak a bevezetésén. Mindezzel egy új trend megalakulásáról beszélünk, és nem arról, hogy valaki meglovagol egy trendet, ami már évek óta működik és ő becsatlakozik, hanem valójában arról, hogy TE vagy az, aki az új trendet létrehozod.
Neked köszönhetően ismerheti meg a 850 milliós piac, a működő, kipróbált üzleti koncepcióra épített konkurencia mentes egyediséget a PEAK-et.
A legjobb időzítésről tudok beszélni akkor, amikor egy stabil múlttal rendelkező vállalkozás (Flavon) egyedi üzleti koncepciója – a 65%-os visszaosztással– találkozik egy forradalmian új technológiával…és ennek a piacravezetése a TE kezedben van…a mi kezünkben, hogy ezt a különlegességet a 850 milliós piacon elindítsuk, hogy ebből egy új trendet alkossunk.
Ebben a trend teremtésben számíthatsz a segítségemre, számíthatsz a 13 éves szakmai tapasztalatomra, számíthatsz egy töretlen fejlődésű csapatnak a támogatására és eszmeiségére.
Ragadd meg ezt a lehetőséget és használd ki a legjobb időzítés erejét!
Vedd fel velem a kapcsolatot és építsük fel együtt a konkurencia mentes 850 milliós piacot!
Sikered Szolgálatában
Hervát Attila
Az alábbi elérhetőségeken megtalálsz:
Facebook: https://www.facebook.com/hervat.attila
SKYPE: hervat.attila
Hívj bátran a kérdéseiddel!
Tel.: +36302904858
E-mail: attila.hervat@gmail.com
Ezen a linken keresztül tudsz regisztrálni, csatlakozni és vásárolni.