Prof. Dr. Habil. Dinya Zoltán

 

Szakmai munkák:

  • 1967-ben végzett a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen kémia-fizika szakos tanárként, majd ugyanitt szerezte meg az egyetemi doktori címét a szerkezetvizsgáló módszerek kvantumkémia tudományterületen.
  • 1988-tól a kémiai tudományokkandidátusa
  • 1992-től címzetes egyetemi docens
  • 2003-tól az MTA doktora
  • 2006-tól egyetemi tanár
  • Dolgozott a  Kossuth Lajos Tudományegyetem Szerves Kémia Tanszékén, az MTA Antibiotikum-kémiai Kutatócsoportjában.
  • 2006-tól a Nyíregyházi Főiskolán kutat.
  • 1993-ban a Genfi Találmányi szalonon bronzérmet,
  • 1996-ban a pekingi Nemzetközi Találmányi Kiállításon ezüstérmet szerzett kutatásaival.
  • Széchényi Professzori ösztöndíjas
  • Több hazai és külföldi kutatás, konferenciarésztvevője, több mint 100 nemzetközi előadást tartott.
  • New York Academy of Science, az MTA Flavonoid Munkabizottságának, és az MTA Gyógyszeranalitikai Munkabizottságának is tagja.
  • A Nyíregyházi Főiskola Agrár és Molekuláris Kutató Szolgáltató Intézetének Professzora
  • Több, mint 240 tudományos publikációt és nyolc könyvet írt.
  • 2005 óta dolgozik a Flavonnal és vesz részt a termékekkel kapcsolatos szakmai munkában

2005 óta dolgozik a Flavonnal és vesz részt a termékekkel kapcsolatos szakmai munkában, 2012 szeptemberétől főállású munkatársként

A flavonoid kutatás jeles képviselője, aki a nagy előd, Dr. Bognár Rezső akadémikus mellett dolgozott több mint 25 évig, az Ő műhelyében válva nemzetközi hírű kutatóvá!

Amerikai tevékenysége idején módja volt eszmét cserélni és együtt gondolkodni a magyar flavonoid kutatás úttörőjével, a világon mindenütt ismert Szent-Györgyi Albert Nobel díjas tudósunkkal, akit szakmai mentoraként említ.

Fő célja hogy hozzásegítsen bennünket, hogyan kell táplálkozással, életmóddal és értékes étrend-kiegészítéssel tenni az egészséges öregedésért!


Sikered Szolgálatában

Hervát Attila

Az alábbi elérhetőségeken megtalálsz:

Facebook: https://www.facebook.com/hervat.attila
SKYPE: hervat.attila
Hívj bátran a kérdéseiddel!

Tel.: +36302904858
E-mail: attila.hervat@gmail.com
Ezen a linken keresztül tudsz regisztrálni, csatlakozni és vásárolni.