Rövid távú siker vagy hosszú távú perspektíva

Rövid távú siker vagy hosszú távú perspektíva?

Az utóbbi években azt vettem észre, hogy a network iparágban újonnan megjelenő vállalkozásoknak a döntő többsége 2-3-4 évre tervezett vállalkozásként jelennik meg. Kitalálnak egy hihetetlen nagy víziót, óriási jövőképet, amit eladnak az embereknek…ezeknek a döntő többsége nem valós ajánlat. Egyetlen cél van csupán, hogy minél több bevételre tegyenek szert rövid időn belül. Ezeket a bevételeket két három éven belül meg is szerzik a cégek…ezzel mindössze az a probléma, hogy ezeknek a cégeknek a döntő többsége 2-3 év után el is tűnik a süllyesztőbe.

Ez több szempontból is kellemetlen, hiszen így 2-3 évente új céget kell keresnie annak a networkernek aki ilyen tipusú vállalkozásokat talál meg. A másik kellemetlenség, hogy folyamatosan magyarázkodni kell, hogy miért megyünk másik cégbe, miért tűnt el a pénzed, miért nem kapod vissza azt amit befektettél…de gyere keressünk egy sokkal jobbat, egy másikat egy nagyobb víziót egy jobb jövő képet, csak ide is tedd be a “kis” pénzedet.

Ez a rövid távú tervezés.

A hosszú távú perspektíváról beszéljünk inkább. Igaz, hogy nagyon felgyorsult világban élünk és nagyon sokan azt vallják, hogy most már nem lehet hosszú távon tervezni –sok hálózati vezetőtől hallottam, hogy elmegyek egy céghez, két három éven belül jól megszedem magam és megyek a következőbe-.

Ha a komoly vállalkozók a gondolkodását nézzük, ők sohasem 2-3 évben gondolkodnak..a mai felgyorsult világban sem. Hosszú távon terveznek és hosszútávú jövőkép van előttük, mert egy komoly vállalkozó csak értékteremtő vállalkozásban gondolkodik, amit csak hosszú távon lehet megvalósítani.

Ha megnézzük azokat a cégeket, amelyek legalább egy, vagy több évtizede sikeresen működnek, akkor van bennük egy közös pont: mindegyikük tulajdonosa hosszú távon tervez. Ráadásul olyan hosszú távon, ami generációkon átívelő vállalkozást foglal magába. A másik érdekesség pedig az, hogy ha megnézzük ezeket a sikeres vállalkozásokat, akkor láthatjuk, hogy mind valamilyen termék alapon működő vállalkozások, ráadásul ezek nagytöbbsége az egészségmegőrzés területén működik.

Miért?

Mert az egészségre mindig szükség lesz, és ha ezen a területen belül valaki egy jó minőséget biztosít a partnereinek, akkor biztos lehet benne, hogy a kiváló minőség mellé hosszú távon elköteleződnek. A kiváló minőségre szívesen költenek hónapról-hónapra…újra és újra.

Amikor a Flavont választottam, ugyanezek a szempontok lebegtek a szemem előtt.

Legyen a vállalatnak múltja, de ne legyen még mindenhol ismert. Kellőképpen innovatív legyen, stabil legyen, nemzetközi terjeszkedés potenciálját hordozza magában, és legyen benne egyediség.

Ezt az egyediséget a Flavon több oldalról is teljesíti.

Egyik oldalról a termék vonatkozásában, ahol olyan újdonsággal, konkurencia mentességgel jelenik meg a piacon, ami a mai napig kizárólag a Flavonnál található meg.

A másik egyediség pedig az üzleti rendszerben…a kifizetési rendszerben valósul meg, ahol a legmagasabb, 65%-os kifizetéssel büszkélkedhetünk.

A Flavon minden eddigi elvárást felűlmúlt és túlteljesített.

Új termékeket vezetett be a piacra az elmúlt években, olyan innovációkat, amelyek csak és kizárólag nálunk találhatóak meg. Ennek köszönhetően sokkal dinamikusabbá, lendületesebbé vált a nemzetközivé válás és így már 35 országra kiterjedő 850 milliós piacon tudunk dolgozni.

Hatalmas lehetőség és óriási perspektíva annak, aki Velem/Velünk tart a következő években!

Történelmi pillanatban vagyunk.

A Flavon olyan történelmi innovációval jelenik meg a piacon, amelynek köszönhetően legalább 8-10 éves konkurencia mentes verenyelőnyre teszünk szert a magyar és a nemzetközi piacon egyaránt.

A Flavon PEAK bevezetésével egy új időszámítás kezdődik. Új Flavon lép a piacra, teljesen új arculattal, új köntösben, új termék rendszerrel.

A Flavon PEAK 100%-os hataanyag tartalmú termékként jelenik meg a piacon, kizárólag szuper gyümölcsöket és növényi olajokat tartalmaz.

A PEAK részletes tájékoztatóját megtalálod itt a weboldalon…illetve ha ide kattintasz: >>>PEAK

Amellett, hogy a Flavon egy új arculattal jelenik meg, új köntösbe bújva a 2.0-ás verzióját a piacra hozva…emellett az alap, amire építkezni lehet, az beton biztosan változatlan.

Tiszta, korrekt, etikus üzletmenet a 65%-os visszaosztással.

Ez az a visszaosztás, amely az elmúlt 13 évben már bizonyította a fenntarthatóságát, bizonyította azt, hogy ez áll legközelebb a valódi passzív jövedelemhez. (a kifizetési rendszerhez kattints ide: >>> VISSZAOSZTÁSI RENDSZER)

Meg kell érteni, hogy egy történelmi pillanatban vagyunk. Egy “új” céggel tudunk elindulni úgy, hogy a 35 országos piac itt hever a lábunk/a lábad előtt.

Iratkozz fel a hírlevelemre, vagy vedd fel velem a kapcsolatot MOST!

Hódítsuk meg együtt a 35 országos piacot a 8-10 éves konkurencia mentes előnnyel!

FLAVON=HOSSZÚ TÁVÚ PERSPEKTÍVA

 

Sikered Szolgálatában

Hervát Attila

Az alábbi elérhetőségeken megtalálsz:

Facebook: https://www.facebook.com/hervat.attila
SKYPE: hervat.attila
Hívj bátran a kérdéseiddel!

Tel.: +36302904858
E-mail: attila.hervat@gmail.com
Ezen a linken keresztül tudsz regisztrálni, csatlakozni és vásárolni.